1993-ban

az Ózd melletti Farkaslyuk sporttelepén táboroztunk. A pályát körül ölelő sűrű növényzet és erdő miatt kevés kilátás nyílt a völgyre. Keresgéltünk, hogy a bokrok résein hol lehet meglesni a környező vidéket.

Egyik ilyen nyílásnál nézelődve megszólított kedves festőtársam, hogy ez a kilátás már foglalt, ezt ÉN fogom megfesteni! Nocsak? 

Gyorsan kilestem a nyíláson és utána emlékezetből készítettem el a Borsodi dombok című képemet.

A tábort körülvevő erdő sűrűségét talán jól szemlélteti a csodás

fatörzsekről készített kis festményem.

Mikor a Tanár úr meglátta a csupasz fatörzseket, azt mondta tegyek az előtérbe néhány virágot és legyen a címe, Virágszedők.

Mondom, nincsenek virágszedők, mire Ő: mert még nem értek ide.

Volt humora is.

Ebben az évben volt alkalmunk az Ózdi Vasgyárba ellátogatni, mely a leállítása utáni szomorú képét mutatta. Nekem kincsesbánya volt a sok-sok gép és berendezés. Az ott készített vázlatok alapján festettem egy sorozatot, melyet a következő évben díjaztak.

1994-ben Zsombolyai Mária oroszlányi festőtársunk közreműködésével részt vettünk az 5. számú Általános Iskola javára rendezett  jótékonysági kiállításon és vásáron, hogy hozzájáruljunk az iskola alapítványának működéséhez.

Csoportos kiállításokat tartottunk a Csepel 21 Galériában, a Vörösmarty Művelődési Ház Tükör termében, a Pro Cultura Alapítvány székházában. Mindig nagy izgalommal készültünk ezekre a bemutatkozásokra, és jóleső érzés volt látni munkáinkat szépen bekeretezve, ünnepi környezetbe.

A Tanár úr nagyon kritikus szemmel válogatta ki a tárlatok anyagát, csak az általa jóváhagyott mű kerülhetett a közönség szeme elé. A bírálatát nem mindig volt könnyű elfogadni, de meg lehetett érteni a felelősségét.