|
1997-ben a Kondor Béla Közösségi Ház vásárolt egy kisméretű kemencét. Ekkor a Képzőművész Körön belül megalakult a Tűzzománc szekció, mely a mai napig működik. A tűzzománcról való ismereteim bővítése céljából vettem részt Kétegyházán rendezett művészeti táborban, ahol Kesztyűs Ferenc vezetésével festők és tűzzománcosok alkothattak. A tábor helyszínén volt egy mezőgazdasági gép gyűjtemény, csodálatos régi gépekkel. Ezek közül a kultivátor ragadta meg a figyelmemet, mely szerényen, óriás pillangóként üldögélt a fészerben. Rögtönzött vázlatom alapján később festettem róla egy képet. Az évek során a tűzzománc technikával többen megismerkedtek a Kondor Béla közösségi házban működő szakkörünkben.
Pestszentlőrinc 60 évének képzőművészete címmel rendezett kerületi kiállításon, a kortárs művészek között többen is bemutatkozhattunk. Rajtam kívül Gara Gizi, Hajdúné Cs. Sára, Dankházi János, Mayer Irén, Reé Ágota, Rosta Erzsi és Siklósi István munkái voltak láthatóak a Karinthy Frigyes gimnázium aulájában. Már régebb óta tagja voltam a Tűzedzők Művészbarát Asztaltársaságának (TAMA) Íráskészségem már iskolás koromban is megmutatkozhatott, mert a házi feladatként írott fogalmazásaimat minden magyar órán fel kellett olvasnom és az ötvenes években, az Édesség Napi rendezvényen negyed kiló savanyú cukrot is nyertem az aktuális kis dolgozatommal. J Az Asztaltársaság időnként antológiát is megjelentetett a tagok írásaival és képzőművészeti alkotásaival, melyekben szintén szerepeltem. |
Többen Ukrajnából is átjöttek és szomorúan számoltak be az ottani magyarok helyzetéről. Itt készítettem segítségükkel az első monotípiámat.
Ebben az évben is részt vettem a XVIII. kerületi Művészeti Egyesület nyári, nemzetközi táborán. Nagy élmény volt látni a külhoni alkotók képeit, és megcsodálni a Ferch Ottó által vezetett fafaragó csapat munkáját, akik a hét vezér szobrait készítették, mely jelenleg is a XVIII. kerületi Thököly úti kis dombon látható. A táborban dolgozott Laboda László fafaragó is, akitől egy nagyon szép faragott medált kaptam. Itt találkoztam Pannai Margitkával, aki közreműködött a vezérek faragásában. Később ő is csatlakozott tűzzománcos csapatunkhoz.
amikor Okányi Kiss Ferenc segítségemet kérte a társaság folyóiratának számítógépes rögzítéséhez. Több írásom és rajzom is megjelent a lapban.